Mesetár

 Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy medve. Összetalálkozott egy macskával, s azt mondja neki:

- Hallod-e, te macska! Egyezkedjünk össze, s csináljunk egy házat ketten.

Jól van, összeegyezkedtek, építettek az erdőben egy házat, ketten laktak a medvével, beszélgettek, nem unatkoztak. Egyszer ősz lett, s azt mondja a medve:

- Hallod-e, te macska, nemsokára tél lesz. Valami ennivalót kellene szerezni.

- Jól van - helyeselt a macska.

Elmentek hát a boltba, vettek egy nagy bödönt, aztán elmentek az erdőbe, s a bödönt telerakták mézzel. Aztán megint elmentek, vettek egy másik bödönt, s azt pedig telerakták zsírral, és feltették a házuknak a padlására. Nagy tél lett, fújt a szél, cudar hideg volt. A medve lefeküdt és aludt, mert télen, tudjátok, a medvék alusznak. A medve nem evett, mert aludt, de a macska erősen megéhezett. Hogy tudjon felmenni a padlásra, hogy lopjon abból a zsírból vagy mézből egy kicsit?

Csendesen kinyitotta az ajtót, s ki akar lopózkodni. A medve felébredt, s rámordult:

- Hová mész, macska?

- Jaj, jaj, képzeld el, itt volt egy egérke, s meghívott keresztelőbe. Azt mondta, hogy született neki egy kisbabája. Én leszek a keresztapja.

- Jól van, csak menjél - hagyta rá a medve.

No, a macska kilopózkodott, s felment a padlásra. Megette a zsírnak a negyedrészét, a méznek egy negyedrészét, aztán lesomfordált. Kérdi a medve:

- Na, hazajöttél a keresztelőből?

- Hazajöttem.

- Aztán mi a neve a kisegérkének?

-  Negyedecske.

- Jaj, még ilyen nevet sohasem hallottam. Negyedecske!

Eltelt egy darab idő, két-három nap, a macska újra éhes lett. Hogy tudjon felmenni a padlásra egy kicsi ennivalót lopni? Csendesen kinyitotta az ajtót, hogy kiosonjon, de medve felébredt:

- Hová mész, macska?

- Jaj, jaj, megint itt volt egy kisegér, meghívott a keresztelőre, született egy kisbabájuk, s én leszek a keresztapja.

- Menjél csak - dörmögte a medve. 

Elment a macska, megette a felét a zsírnak és a méznek, utána visszasurrant, de, a medve megint faggatni kezdte:

- Hazajöttél a keresztelőből?

- Hazajöttem.

- Mi a neve a kisbabának?

- Felecske.

- Jaj, még ilyet sohasem hallottam. Negyedecske! Felecske!

Na, megint eltelt két-három nap, a macska gyomra megint megkordult.

Amíg a medve aludt, csendesen megint kinyitotta az ajtót, ki akart lopózkodni. A medve felébredt.

- Hova mész, macska?

- Képzeld el, újra meghívtak keresztelőbe, megint született egy kis egérke, én leszek a keresztapja.

- Menjél csak.

A macska szaladt föl a padlásra, mind egy falásig megette a mézet és a zsírt, még a bödönt is kinyalta.

Lejött, felébredt a medve.

- Na, te macska, megkereszteltétek-e?

- Meg hát.

- Mi a neve?

- Semmisincs.

- Hogy milyen furcsa nevek vannak! – csodálkozott a medve. - Semmisincs, Felecske, Negyedecske!

Hát egyszer csak tavasz lett. Felkelt a medve lesoványodva. Igen éhes volt.

- Nem baj - nyalta meg a szája szélét -, van nekünk a padláson zsírunk, van nekünk mézünk, sütünk palacsintát, mézet teszünk bele. Jó mézes palacsintát eszünk. Menj csak fel, macska, hozd le a két bödönt.

- Jaj, én úgy szédülök! - tettette magát a macska. Pedig a macskák nem szédülnek. Igaz-e? De hazudott.

- Na, jól van, felmegyek én - legyintett a medve.

Felvánszorgott a padlásra, nézi a bödönöket, hát azok bizony üresen tátongtak. - Na, megállj, te gonosz macska! Megetted a zsírt, megetted a mézet, azért mondtad, hogy Negyedecske, Felecske, Semmisincs. Amíg én aludtam, addig te belakmároztál.

A macska tagadta rettentően:

- Tudod mit, medve koma, feküdjünk ki a napra, s akinek a szőrén kijön a zsír meg a méz, az ette meg.

Hát kifeküdtek a napra, a medve elaludt, a macska meg sem állt a padlásig, és a bödönt még jobban kikotorta, s bekente vele a medve szőrét. Egyszer felébred a medve, nézi, csupa mézes a szőre.

- Hát én ettem volna meg? - csodálkozott szörnyen.

A macska meg egy jó nagyot kacagott, s elfutott az erdőbe. Szegény medve még most is él, és hitetlenkedve csóválja a fejét, ha ugyan meg nem döglött azóta.

Itt a vége, fuss el véle!