Mesetár

Szentegyházasfalut egy csergedező patak szeli ketté. Aki nem hiszi, a bizonyosság kedvéért menjen eI oda, s akkor majd elhiszi.

Egyszer egy szentegyházasfalusi bácsi, amint a patak partján haladt el, ráakadt egy rákra. Jól szemügyre veszi, hogy vajon miféle csuda állat is lehet az. Látja; ollói vannak. Gondolá magában: „Szabónak kell lennie, a gyilkos teremtettét!" Kérdezősködik mindenkitől, de mindenki csak szabónak mondja.

- Isten úgy segéljen, amihelyt megláttam, mindjárt gondoltam az ollóiról, hogy szabó - mondá a bátya.

A tisztelendő úr fia éppen akkor jött haza a kollégiumból, s kérdék tőle: - Ugye ez a fekete állat szabó, s az ollóival szab?

A diák eleget magyarázta nekik, hogy az nem szabó, amint hiszik, lábai ugyan ollóhoz hasonlók, de azokat nem szabásra, hanem védelmezésre használja az ellenségeivel szemben. De az emberek nem hittek neki, azt mondták:

- Menjen, ne beszéljen bolondságokat, hisz a diákok mind huncutok! (Ok bizony megpróbáltak, hogy valóban tud-e szabni az ollóival. Kitettek egy vég posztót, hogy szabja ki nekik ruhának. Reátették a posztóra a rákot, s ahogy mászott, ollóval mindenütt utánavágták a posztót. Hát egyszer csak azt vették észre, hogy nem kiszabták a posztót, hanem összevissza vagdalták dibdábbá, s hasznavehetetlenné vált az egész.

Most mindenki haragudott a rákra, hogy mennyire kicsúfolta őket. Azon tanakodtak, hogy valami szigorú ítéletet hozzanak szegény árva fejére. Eléáll a falu bölcse, s azt indítványozta:

- Belé kell dobnia vízbe, hogy nyuvadjon belé! - Helyes - kiáltják mindenfelől az emberek.

Az indítványt elfogadták. A rákot pedig nem beledobták, hanem visszadobták a vízbe.