Mesetár

Vót itten egy palóc faluba-e; nagyon büszkén hordjuk mink ezt a sok szoknyát. Nagyon szépen fölöltözködve ugye vasárnap sok szoknyát, akkor cifrát, mindenféle cifra menyecske: vót oszt akkor egy menyecske. Ugye gyütt a vasárnap. fölszedte magára a sok szoknyát, fölöltözött nagy farra, fölvette a, fölhúzta ja lakos szárú csizmáját, oszt akkor ahogy ment az úton. Oszt régen úgy mondták a menyecskékre - mert édesanyám mikor engem is fölöltöztetett-, hogy a szoknyád üsse ki, hogy: tiszta búza, tiszta búza. Hogy szálljon ide-oda, tiszta búza, tiszta búza, hogy aki meg nem tudta magát szépen tartani, leengedte a farát, az csak: rozs, rozs.

Elindult a templomba, hát összetanálkozott a kántorral.

- Hej - aszongya, az anyádba, a kántor megnyalta a száját -, de szép csizmád van Sára, szép annak az ára! Elmehetek-e hozzád estére?

- Hatvan pengő annak az ára!

Hej, a kántor hiába is okos vót, de gondolkozóba esett. Meg a menyecske is. Egyszer a menyecske csípőre csapja a kezit:

-Tudja mit, kántor úr, gyüjjön el estére! Majd elküldöm az uramat a kocsmába, úgyis nagyon szeret oda menni. De tudja meg, két nagy baja van neki - aszongya. - Nagyon szeret a kocsmába menni, meg ott a másik, hogy elfelejt hazagyünni. No de estére elengedem.

No, megegyeztek. Megy haza a menyecske, mondja az urának:

- Te ember, tudod-e, hogy a kántor úr ajánlatot tette nekem, hogy eljön hozzám estére.

- Jaj, ide ne jöjjön, majd kihanyítom azt a károgós kántort! - mindent mondott az ember mérgibe.

- Ember, ne legyél mérges, mán én kieszeltem, mit fogunk csinálni. Tudod, úgy is nagyon sok kukorica van morzsolni, oszt jajgatsz, hogy fáj a tenyered a morzsolástú, maj morzsoltatjuk vele a kukuricát!

No, hőj. fölvillant a szeme az embernek, nem mérgeskedett tovább, úgyis vót. Gyün a kántor nagy vígan, dölyfössön.

De adjon Isten jó estét!

Hű, nagyot nézett, mert bizony az ember meg otthon vót. De mán akkor az ember lekészítette a pallásrúl a sok kukoricát. Mondja oszt:

-Jó, kántor úr, az Isten küldte magát-e, éppen kukoricát készültünk morzsolni, üljünk csak le, itten egy kisszék-e meg egy szakajtó, üljön csak le, majd morzsoljunk!

Hát bizon vót má vagy 10 óra, este, mikorira nagy sok kukoricát lemorzsoltatták a kántor úrral. mán csak úgy égett a terennye. Mer ugye az is csak gyengébb vót, mint az emberé, a paraszté. Hát nagy kúrom szemvel elment a kántor úr. Na, arra se nézett, ahol a menyecske ment máskor. Egyszer oszt a menyecske - oly jó szájas menyecske vót - aszongya:

- Kántor úr, hát nem is köszön? Ide hallgasson, hát gyüjjön má el arra felénk valamikor!

Nagy mérgessen az orrábúl:

- Mi az, má elfogyott a kukoricátok, amit lemorzsoltam?

Hát így a menyecske megleckéztette a kántor úrt, akkor má utána nem szólingatta le a menyecskéket tovább.

Magyar Zoltán
A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó
Budapest - 2004