Mesetár

Élt egy szegény ember a feleségivel nagy boldogtalanságba, mer nem szerette az asszony. Az urának hamuba sütött bogácsát, oszt mindég kűdözgette a háztó, hogy rnenjen az erdőre, hozzon fát, mer gyön a tél.

Ment is a szegény ember napró napra, majd egyszer hamarébb hazamegy. Nem vót bent a feleségi. Az ember zsémbelődött, hogy őneki mindég csak hamuba sült jut, hát nem főz az asszony. Szétnéz.

- Mér van felnyitva ez a sütőajtó?

Belekukkint, hát ott van megsütve egy nagy serpenyű hús.

- Hm, hm.

Megint nézgelőgyik, hát a láda megett meg ott egy nagy üveg bor.

- No, ezek nem nekem lettek szánva.

Bemegy a feleségi, oszt hízelkegynyi kezd neki az ember, az ölibe hajtja a fejét.

- Édes feleségem, olyat hallok innen az öledbő, hogy hús van a rúrába .

- Van, édes uram, van, hoztam má, hogy ne mindég bodakot egyék kend.

De a méreg majd szétvette az asszonyt.

Megint lehajtotta a szegény ember a fejit a feleségi ölibe. Azt mondja:

- Hallod-e, te asszony, úgy hallom innen, hogy bor van a láda megett.

- Hoztam azt is, hoztam, csak igyék kend, igyék!

Kénytelen vót elészedni az asszony, amit másnak tartogatott. Az ember meg evett-ivott, belakott.

Kisvártatva kiment az asszony. Odakint aztán mint a tüzes serpenyő, sistergett, hogy hát bizony nem az urának szánta ő ezeket, mit ad a szeretőjinek, ha gyön a pap.

- De intek is neki, hogy most ne gyöjjön, mer itthon van a gazember uram.

Intett is a papnak.

Másnap is ment az erdőre a szegény ember fát vágnyi. Gondolkozik, gondolkozik, búslakogyik. Meglát egy nagy odvas fát, arró eszibe jut valami.

Hazamegy, mondja a feleséginek:

- Hallod-e, édes feleségem, ahogy a fát vágtam az erdőbe, megláttam egy nagy odvas fát. Nagyon jó pap van benne, meg is gyovontam nála. Tís elmehetné.

- Jaj, édes uram, elmenek, elmenek, mőre van?

- Ére és ére, itt és itt.

Hő, az asszony másnap őtözködött a legszebb ruhájába, billegette magát a tyűkör előtt. Az ura meg eközbe kivett a ládábó egy fehér lepedőt. Összecsavarta, be a kabát alá, oszt trappba előre. Ahogy odaért, bebújt az odvas fába.

Nemsokára megy a feleségi, ott biggyesztgetyi magát, minden. Mondja:

- Jaj, kedves tisztelendő atyám, nincs énnekem egyeb bűnöm, csakhogy az uramot nem szeretem.

- Hát kit szeretsz, édes fiam?

Lassan mondta az ember, a lepedőt a szájára téve, hogy észre ne vegye az asszony, kivel beszé.

- Jaj, hát a papot szeretem a falunkba.

- Az nem bűn, édes jányom. Menjé haza, eredj el a vásárba, vegyél kilenc fekete tyúkot, süssed-főzzed az uradnak, majd megvakul tőle, oszt nem láthat meg benneteket.

- Jaj, köszönöm, köszönöm.

Az asszony odanyomott az ura markába egy marék garast, ment osztan haza.

Az ura is kibújt az odvas fábó, le gyorsan a lepedőt, be a kabát alá, szaladt a közelítő úton haza. Mire a feleségi hazaért, má a lepedőt is betette a ládába.

- No, meggyovontá-e, édes feleségem?

- Ó, meg bijony, szinte megkönnyebbültem. Ne féljen, édes uram, bemenek a vásárba, veszek húst, csak egyék!

Másnap bement az asszony a vásárba, jó csomó pénzt vitt a zsebkendőjibe kötözve. Járta a vásárt, szedte össze a fekete tyúkokot. Nagysokára sikerült is neki kilencet vásárolnyi. Nem is vett egyebet, ment haza.

Otthon mindjár kopasztotta, sütötte-főzte, de ő maga meg nem kóstolta vóna, pegyig olyan jó szag csapta meg az orrát. No, mire elkészült:

- Egyél, édes uram, egyél, neked is lehet egyszer jóllaknyi!

- Egyél tís, kedves feleségem!

- Dehogy eszek, nem vagyok éhes. Csak te lakjá jó, édes uram!

A szegény ember nekiesett, alaposan megtőtötte a gyomrát, mer igen-igen éhen vót. Majd egyszer azt mondja:

- Édes feleségem, nem látok, semmit se látok.

- Ne beszéljen bolondokat!

- Nem látok semmit.

- Hány ujjam ez?

- Nem tudom, nem látom.

Elment az asszony a hambitra, integetett a papnak, hogy gyöjjön.

- Otthon van az urad!

- Lehet, de nem lát semmit se.

Megyen is a pap. Mondja erre a menyecske:

- Ember, itt gyön a néma komája.

Felmenek a padlásra egy kis kolbászé, beszégessen hozzá aggyig!

De bizony jó látta a szegény ember, hogy nem a komája az, hanem a pap. Ott vót a lóca végin a nagy vas máktörő. A szegény ember felkapta, úgy fejbe verte vele a papot, hogy az menten összeesett.

Gyön le az asszony a kolbászval a padlásró.

- Jaj, ember, mit tetté, agyonütted a komát!

- Jaj, édes feleségem, nem látok én semmit. Azt hittem, hogy a kutya szöszmötölt az asztal körű, azér csaptam oda.

- Mit csináljónk vele, te ember?

- Majd ha setétegyik, a kert véginek kihúzzuk. Arra vannak azok a mély mocsolyák, belevetjük, hogy meg ne bűntessenek, nehogy itt tanálják.

Sötétedéskor ki is vonszolták a holttestet, bedobták a mocsolyába. Akkor azt mondta a szegény ember:

- Hallod-e, édes feleségem, minek nekem vakon az élet? Ideállok a mocsolya szélire, te meg szaladj nekem, taszítsá be!

- Jó van, álljék!

Odaáll a szegény ember, a menyecske meg jó messzirő nekiszalad. A szegény ember meg elugrott, a menyecske beszaladt a mocsolyába. Odakiáltott az ura:

- No, legyetek most má együtt örökre a szíved szép szerelmivel! Ott szállott egy tündér, kilencvenkilenc szoknya vót rajta. Aki a mesém nem hiszi, mind a kilencvenkilenc hulljon a nyakába.

Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek - Akadémia Kiadó
Budapest - 1990