Mesetár

Egyszer volt, hol nem volt, valahol az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy ló. Kiöregedett a hámból, s azt gondolta, hogy elmegy világgá. Az öreg disznó is vele tartott.

Búcsút mondtak a kapufélfának, mentek, mendegéltek, estére olyan hatalmas erdőbe értek, hogy se szélét, se hosszát nem tudták belátni. Nagyon el is fáradtak. Mitévők legyenek? A disznó szállást kért rokonától, a vaddisznótól, aki szívesen vendégül is látta őket. Bementek a házba, ahol már terítve volt az asztal frissen szedett makkal. A ló kiment legelni, vacsora után meg mindnyájan lefeküdtek.

Reggel a vaddisznó ébredt fel elsőnek.

- Adjon isten jó reggelt!

A ló éppen a másik oldalára akart fordulni, de ahogy kinyitotta a szemét, a bokorban egy farkast látott! Már éppen szaladni akart, mikor a farkas szelíden megszólalt:

- Nem akarok én megenni senkit, csak azt a hitvány kis tapsifülest, ott ni!

Végre előkerült a disznó is, és a ló, a disznó meg a farkas nagy egyetértésben mentek, mendegéltek tovább. Este lett rájuk, de még mindig az erdőben voltak. Letelepedtek egy tisztáson, a farkas tüzet rakott, megsütötte a nyulat, a ló nekilátott legelni, a disznó meg makkolni ment. Reggel jött elő egy őzzel. Négyen mentek, mendegéltek tovább, a ló, a disznó, a farkas meg az őz. Mentek, mendegéltek, estefelé egy tóhoz értek, ott találkoztak egy szárnyaszegett kiskakassal.

- Hej, kakas komám, hát neked mi bajod van? - kérdi az öreg disznó.

- Biz engem le akart vágni a gazdasszony, de megszöktem előle.

- No, akkor állj közénk! - mondja a ló.

Öten ballagtak tovább, a ló, a disznó, a farkas, az őz meg a kiskakas. Alkonyat felé megszólal a kiskakas:

- Világosságot látok!

Nosza, ott termettek mindnyájan, hát, uramfia, egy magas házat találnak!

Bentről lárma, zsivajgás hallik. Tanakodnak, mitévők legyenek. Azt mondja a farkas:

- Álljunk egymás hátára, s a legfelső benéz az ablakon. Úgy is tettek, a kiskakas már kiáltja is fentről:

- Zsiványok laknak itt!

- Ijesszük meg őket! - tanácsolta a disznó. Erre olyan lármát, zenebonát csaptak, hogy a zsiványok fejvesztetten menekültek be az erdőbe, meg sem álltak a tízezer esztendős fáig. Lett nagy öröm az állatok közt, jól belaktak az otthagyott ételből, aztán ki-ki alvóhelyet keresett magának.

A farkas az ajtó mögé feküdt, a disznó a disznóól elé, az őz a házajtóba, a ló a szénakazal mellé, a kiskakas meg felszállt a háztetőre.

A zsiványok közben azon tépelődtek, hogy mitévők legyenek. Akadt egy bátor közülük, aki vállalkozott rá, hogy megnézi, elmentek-é már azok a furcsa valakik. Elindult, be is ment a házba, de kijönni már keserves volt, mert a farkas belekapott a combjába, az ajtóban meg az őz taposott a lábára. Szaladt volna a disznóólhoz, ott a disznó vette agyarra, a széna mellől meg a ló rúgott akkorát rajta, hogy keresztülesett a kazlon. Éppen kezdett tápászkodni, mikor a kiskakas akkorát kukorékolt, hogy ijedtében összerogyott.

Másnap találtak rá a többiek, dőlt a panasz belőle:

- Mentem a házba, megszúrtak késsel, kijöttem, ráléptek a lábamra, hogy kettéhasítanak! Szaladtam a disznóólba, nyársaltak karóval, fordultam a boglyához, fellöktek doronggal! Tapogatom magamat, erre egy szörnyeteg nagyot visít... Jaj! Jaj! Jaj! Jaj! Itt a világ vége! Fussunk, csak hasra ne essünk!

Tán még most is futnak, ha meg nem álltak.

szerk. Dömötör Ákos
Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó
Budapest - 1985