Mesetár

Az öreg kecskének négy kis gidája vót. Nagyon szerette őköt, meségetett nekik, kis cukros, aranyos gidócskáknak nevezte mindet.

Majd egyszer azt mondja:

- Édes kis gidáim, elmegyek nektek a mezőre fűé, de be ne engedjétek a gonosz farkast, mer megenne benneteket!

- Jó van, édesanyukám, nem engedjük be.

- Mer tudjátok, édes gyermekeim, az én hangom más, mint a gonosz farkasé.

- Jó van, édesanyukám.

- És a farkasnak fekete a lába, nem olyan fehér, mint az enyím. Nagyon szemfülesek legyetek, nehogy azt higyjétek, hogy én vagyok, oszt beeresztyitek!

- Jó van, édesanyukám - mondogatták egyszerre a kis gedák.

A gonosz farkas meg egy bukorbó nézte, mikor megy el az öreg kecske. Ott kopogott aztán:

- Engedjetek be, kis gidáim, hozom a fűvet!

Kiszólnak a kis gidók:

- Mek, mek, mek, nem te vagy a mi édesanyukánk. Neked gordó csúnya hangod van, mint a farkasnak. A mi jó édesanyánknak vékony, szép, kellemes hangja van.

Hű, ette a fene a farkast. Elmegyen ő, megköszörültetyi a torkát. Megy a kovácsho.

- Te kovács, rögtön bekaplak, ha meg nem köszörülöd a torkom, hogy finomabb hangom legyen!

Kitátotta a száját a farkas, a nagy fogait jó megköszörülte neki a kovács, úgyhogy rettenetesen fájt a farkasnak, de tűrte.

Vékonyan beszélt oszt a kis gedáknak:

- Engedjetek be, kis gedáim, hozom a fűvet!

- Igen, a hangod hasonló az anyukánkého, de feltetted a lábad az ablakba és fekete. Nem te vagy a mi jó anyukánk!

Hű, mérges lett a farkas! Szalad a molnárho.

- Hallod-e, te molnár, lisztezd be a lábamot, mer ha nem, bekaplak!

Mit vót mit tennyi, belisztezte neki jó a lábát a molnár. De mikor a házikóho ért, lehullott a liszt a lábáró.

Megint mondja:

- Engedjetek be, gidócskáim, hoztam fűvet!

- Dehogy erisztünk, fekete a lábad, a mi édesanyukánké meg szép fehér.

Má majd szétvette a méreg a farkast, éhes vót, nagyon megette vóna a gedákot.

Sereg-forog a ház körű, hát tanált egy fehér rongyot, becsavarta vele a lábát.

- Itt vagyok, anyátok vagyok, hoztam a jó fűvecskét! Nyissátok ki az ajtót!

- Mutasd a lábad!

Mutatja, hát fehér.

- Anyukánk, beengedünk! - mondták a kis buta gedók.

Beengedték, de kétségbeestek, mikor a farkas nyitott be az ajtón. Bújtak mindenfelé: egyik a szék alá, másik az asztal alá, harmagyik az órára, negyegyik a kemencébe. A farkas mind összeszedte, csak amelyik a kemencébe bújt, azt nem tanálta. No, de jóllakott ő a három szép gidával is. Lefeküdt aludnyi a kis ház előtt a fűre.

Gyön az öreg kecske kétségbeesve, hogy az ajtaja kitátva. A nagy gonosz farkas meg ott horkol, alszik.

Megy be a házba, mekeg keservesen, keresi a kis gidáit. Amelyik a kemencébe vót, megértette az édesanyja hangját.

- Itt vagyok, édesanyukám, a gonosz farkas becsapott minket, megette a kis testvéreimet!

- Jó van, édes kis gidám, hátha még szerencsénk lesz. Viszem a nagyollót meg a tűt, mer itt fekszik a farkas.

Az ollóval kihasították a farkas hasát, kibújtak belőle a tarka-fehér gidók, mer egybe nyelte le őköt a gonosz farkas. Akkor az édesanyjuk sürgette őköt:

- Gyorsan hordjatok követ a patakró!

Megrakta kővel a farkas hasát az öreg kecske, oszt összevarrta vastag vászoncérnával.

Bebújtak a házokba, a kúcslyukon leselkedtek, mi lesz a gonosz farkasval, ha felébred. Ébredt is a gonosz farkas, nyútódzkodott.

- Hőj, de megülték a gyomrom ezek a gidakülykök! Hój, de megszomjaztam!

Ballagott a patakra, hogy vizet iszik. Rálépett a keskeny hídra, hát a kő berántotta a mély vízbe, ahogy hajult vóna lefelé. Szétszakadt a hasa, mindenyit összetörte, ott pusztult el örökre.

Az öreg kecske azóta boldogan él a négy kis gidájával.

Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek - Akadémia Kiadó
Budapest - 1990