Mesetár

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis prücsök. Ez a kis prücsök mit gondolt, mit nem magában, elég az, hogy kiugrott a kemence háta mögül, s elindult világot látni.

Ment, mendegélt a kis prücsök, hegyeken-völgyeken átal, erdőkön-mezőkön keresztül, s egyszer csak megáll, néz, néz, csodálkozik: valami fényeskét látott a földön.

- Ugyan mi lehet az a fényeske? - kérdezi magában.

Jobban megnézi, fel is veszi, tél-túl megvizsgálja, s nagyot kiált a kis prücsök:

- Hiszen ez krajcárka!

Az ám, csakugyan krajcárka volt.

Hej, uram teremtőm, örült a kis prücsök, de hogy örült. Tovább ugrált, szökdécselt nagy vígan, s folyton azt cirpegte:

- Csak van, akinek van, csak van, akinek van!

Bezzeg hogy van, akinek van, s nincs, akinek nincs. Ez már aztán szent igazság, ugye, gyerekek?

No, hanem a jókedve hamar búra fordult. Éppen jött az úton vele szemben egy obsitos katona. Ez meglátta a kis prücsöknél a fényes krajcárkát, s gondolta magában: “Ugyan minek a prücsöknek a pénz?”

No, ebben szent igaza volt az obsitosnak!

Hirtelen lehajolt a földre, nyakon csípte a kicsi prücsköt, s elvette tőle a fényes krajcárkát.

Hej, de elszomorodott erre a kis prücsök! Nem is ment tovább, nagy bújában-bánatában visszafordult, s meg sem állott hazáig.

S amint ment, mendegélt hazafelé, folyton azt ciripelte:

- Csak így bánnak a szegénnyel, csak így bánnak a szegénnyel!

Így bizony!

szerk. Kovács Ágnes
Icinke-picinke - Móra Ferenc Könyvkiadó
Budapest - 1972