Mesetár

Volt egyszer egy végtelen gazdag király, és volt neki három legény fia.

Egyszer azt álmodta a király, hogy ha ő meghallaná a rikító madár hangját, megfiatalodna. Mondta hát a fiainak, menjenek mindenfelé a világban, tudják meg, létezik-e a rikító madár valahol. És amelyik elhozza, hogy ő hallhassa a hangját, annak a fiának adja a királyságát. Ha meg ketten hozzák el, mindketten fele-fele királyságot kapnak.

A két öregebbik fiú együtt indult el. Mentek hetedhét országon keresztül, érdeklődtek mindenfelé a rikító madárról, de nem hallott arról senki. Meggondolták végül a dolgot, hogy ők nem szédelgik össze a világot egy madárért, s haza is mentek. A király még örült is nekik, de hiába, nem vitték a rikító madarat.

A királynak voltak tudósai, akik jósolgatták, hogy a legkisebb fia még úton van, s az jár majd szerencsével.

Várta a király, várta, teltek-múltak az évek.

A legkisebb fiú meg vándorolt egy óriási nagy erdős-hegyes vidéken, s elveszett benne. Már be is sötétedett, gondolta, erre senki nem lakik, mikor valami világosságot vett észre. Odamegy, s látja, egy ház ablaka világít. Illedelmesen bekopogtat, és egy vasorrú öregasszony nyitja ki az ajtót. Meglátja a fiút, s megijed, hol jár ez itt! Az ő fia a hétfejű sárkány, az erdejébe senki nem teheti a lábát, mert rögtön megeszi.

- Máris jön, gyere, hadd bújtassalak el! Bújj a padka alá!

Hazamegy a hétfejű sárkány, kérdi az anyját:

- Ki járt itt? Förtelmes emberszagot érzek!

Az asszony addig-addig mondta, hogy itt nem járt senki, míg a sárkány meg nem nyugodott. Akkor megvacsorázott, s újra elment őrizni az erdejét. A királyfi meg elmondta az öregasszonynak, mi járatban van, hogy a rikító madárról nem tud-e valamit. Mondja az öregasszony, hogy soha életében nem hallott rikító madárról, hanem az ő erdejükön túl él egy tengerparti róka, az tán tud valamit.

- Én meg neked adom ezt a sípot, és amikor a tengerparthoz érsz, fújjál bele, előkerül a róka, s mindent megtesz, amit mondasz neki. Olyan róka az, hogy sok mindent tud.

Napok múltával a fiú csakugyan odaért a tengerparthoz, széjjelnézett, és eszébe jutott a síp. Belefújt, hát csakugyan ott termett előtte a róka, s mindjárt azt kérdezte, mi a kívánsága. Mondja, hogy az apja mit álmodott, és a rikító madarat akarja neki hazavinni. Azt felelte a tengerparti róka, hogy itt jó helyen jár, tudja, kinek van ilyen madara, de az a király odaát lakik, túl a tengeren. Fogja meg a farkát, és átalúszik véle.

A róka a királyfival beleugrott a vízbe, s hipp-hopp, máris ott voltak, még vizesek se lettek. Vezette a királyhoz, ő meg eltűnt.

- Ha szükség lesz rám, fújjál csak a sípba! - mondta még a róka.

A fiú szépen bement a királyhoz, előadta, ki az ő apja, elmondta azt is, mi járatban volna, s látta is, hogy egy aranykalitkában egy tarka madár hintál. Mondja a király, hogy ezt hívják rikító madárnak, de a világon nincsen olyan gazdag király aki ezt meg tudná fizetni.

- Hanem - azt mondja - hetedhét országon túl él egy, annak van két lova. Az egyik ezüstszőrű, a másik aranyszőrű. Azért a két lóért már elcserélném a madarat.

Míg a királyfi gondolkodik rajta, hogy kéne a lovakat megszerezni, bemegy a királyhoz a szép, aranyhajú lánya. Megtetszett neki rögtön, de mint afféle vándor királyfi, nem mert szólni róla. Inkább azt mondta a királynak, elmegy, s ha tudja, elhozza a lovakat.

Ment a rettentő hosszú úton, s akkor jutott csak eszébe a síp. Belefújt, máris ott termett a róka. A királyfi elmondta, hogy miként járt.

- Meglesznek a lovak, attól ne félj! - mondta a róka, s odaértek egy szemhunyás alatt.

Látja ám a királyfi, hogy katonák őrzik az istállót.

- Ne törődj vele, csak gyere utánam! Láthatatlanná változom, és máris elhajtjuk tőlük a lovakat.

De a róka csinált még valamit, mert az istállóban is maradt két ló, az istálló előtt is állott kettő. Ezeket be is kötötték az ólba, a benti kettőt pedig elkötötték.

- Ülj rá az egyikre - mondta a róka -, s vissza se nézzünk!

- És a katonák hova lettek?

- Azok vannak az istállóba kötve, nem tudnak azok semmit tenni most már.

Míg a királyfi odajárt, az apját nagyon faggatta a királykisasszony, ki volt s mi volt, hová lett a legény, mert szerelmes lett nagyon. Az meg egyszer csak megjelenik a két lóval! A király majdnem a nyakába esett örömében, adta is a kalitkát, de a királyfi most sem mert a lányról mondani semmit. Majd csak odakint fújt bele a sípba, hogy tán a róka kieszel valamit.

- Mi baj van? - kérdi.

- Nagy baj. Szerelmes lettem a királylányba, de az apja biztos nem adná nekem.

- Jól van - azt mondja a róka -, elszöktetjük. Láthatatlanul bemégy a szobájába, visszaváltozol, s jön, hogyha akar.

Kis idő múlva látja, hogy jönnek ki egymásra borulva.

„No, ez rendben van - gondolta a róka -, de akkor már a lovakat is visszük! Átalviszem a túlsó partra őket, énrám aztán már nemigen lesz szükség.”

Úgy is történt.

Jósolták már a jósok is:

- Jön a legkisebb királyfi haza, szerencsével járt, nem is egyedül jön!

A két idősebb fiú meghallotta, irigyek lettek az öccsükre, és megbeszélték, semmi áron nem engedik, hogy előkerüljön.

Volt a királynak a hegyekben egy kastélya, senki nem lakott benne. De az út az előtt vezetett a várig, hát a testvérek lesbe álltak.

Ahogy a legkisebb királyfi megpillantotta őket, örömmel ugrott le az ezüstlóról, de azok elkapták, s a királylánnyal együtt bezárták a kastélyba, a lovakat az istállóba kötötték. Végül levágták az egyik vadászkutyájukat, a szívéből, májából szedtek össze, s felkapták a rikító madárral a kalitkát.

Otthon azt mondták, valami vadállat tépte széjjel a testvérüket, a véres valami maradt csak belőle, és a kalitka a madárral.

De a király nem örült a madárnak. A madár is nagyon borzolta a tollát, gyász borult az egész palotára, csak a tudósok bizonygatták:

- Él a királyfi! Nem is olyan messze!

Addig bizonygatták, hogy a király katonákkal kezdte kerestetni, s meg is találták a kastélyban, még a két lovat is. Zeneszóval vonultak haza.

Meglátja a madár a királylányt, rákezdi örömében a beszédet! Szalad a király a tükörhöz, nézi magát. Hát, uramfia! Fiatal!

Megbüntették a két nagyobb fiút, nekikészültek a lakodalomnak, s a király azóta is fiatal, ha a madara él még.

szerk. Dömötör Ákos
Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó
Budapest - 1985