Mesetár

Azon a földön, ahol valamikor Ádám és Éva élt, ott, ahol a tehenek még vadon élnek, ott élt egy gyönyörű szép leány. Ugyanazon országban élt egy királyfi is, akit ugyancsak nógatott az apja, hogy miért nem nősül már meg.

Végül megunta már a sok nógatást a királyfi, és elhatározta, hogy feleségül veszi a világ legszebb lányát.

El is indult hetvenhét barátja hetvenhétfelé, sok szépséges leányzót láttak, de olyan szépet egyet sem, mint az Ádám-Éva földjén élő leány. El is ment ő háztűznézőbe hozzá, és mikor meglátta a világ legszebb lányát, menten kiverte a szerelem hidege tőle. Az is igaz, hogy a leány is beleszeretett a királyfiba, úgyhogy mindjárt csaptak a palotában olyan lakodalmat, amilyet azóta sem látott a világ.

Hanem a palota mellett állott egy földkunyhó is, s abban egy vén boszorkány lakott, aki minden titkát tudta a világszép asszonynak, s lakodalom után is elment a királyné hozzá látogatóba. A vénasszony csak ámult-bámult, mert a sok selyemben, bársonyban százszor szebb volt, mint eddig. Dicsérte is három álló óra hosszáig, hanem aztán egy jó nagyot sóhajtott és elhallgatott.

A szép királyné meg kérlelni kezdte, mondaná el, miért hallgat olyan nagyon.

- Hát csak azért, drága úrnőm, mert tudom, hogy ha sokáig együtt éltek az uraddal, úgy nem te leszel végül a világ legszebb asszonya.

- Hogyan? - hüledezett e szóra a királyné.

- Hát csak úgy, hogy ha lányod talál születni, az bizony ezerszerte is szebb lesz, mint te vagy. Ezért hallgattam én el.

- Ó, néném, neked igazad van! - gondolt a királyné is a dologba. - Mit tanácsolsz? Én mindent megteszek, csak maradjak a világ legszebb asszonya!

- Tudod mit? Adok neked egy kenőcsöt, ezzel kend be a szádat! De vigyázz, mert méreg van benne! És ha az urad megcsókol, ettől halálnak halálával fog meghalni.

Meg se borzadt az ifjú királyné, hanem követte a gonosz vén boszorkány tanácsát, és bizony özvegy lett belőle. Mikor aztán maga maradt, megfogadta, hogy soha senkihez nem megy férjhez többé.

De hiába.

Teltek-múltak a hetek, hónapok, amikor észreveszi ám, hogy ketten vannak! Fut ijedten a boszorkányhoz menten, hogy mitévő legyen.

A vén boszorka meg adott egy tükröt neki, és azt mondta, hogy kérdezze a tükörtől, ki a legszebb a világon. És ha azt mondja a tükör, hogy van más, aki szebb, az csak a születendő gyereke lehet. Akkor máris szóljon neki, és ő elteszi láb alól.

Alig ért haza a tükörrel a királyné, máris kérdezgette:

- Ki a legszebb a világon?

A tükör pedig azt felelte rá:

- Nincs nálad szebb, csakhogy lesz nemsokára, aki tenálad is százszor különb.

Hej, szaladt a boszorkányhoz panaszkodni.

- Semmi baj! - mondta a vén boszorka. - Szülessen meg, aztán eltesszük láb alól!

Telt az idő, a világszép királyné lebetegedett, s olyan gyönyörű szép kislányt hozott a világra, amilyen se azelőtt, se azóta nem volt soha. Mondta is a tükör:

- Szép vagy, úrnőm, nagyon szép, de a kislányod ezerszer szebb nálad.

Vitte is rögtön a vén banyához. Az meg csak elcsodálkozott a szépséges gyermeken.

- No, most nézz ide! - mondta, s azzal a pólyás gyerek szemébe köpött. - Ez a leányka hamarosan olyan ocsmány lesz, hogy magad sem ismersz rá!

De azt várhatták, hogy ocsmány legyen, mivel még szebb lett. S ezt látva a királyné megenyhült, s mégis megkegyelmezett egyetlen gyermekének. De ahogy végre felcseperedett, nem bírta tovább látni, milyen szép. Oda is adta a vénasszonynak, hogy vigye, égesse el, amott az erdő!

Boldogan ment a kislány, mert azt hitte, gombát szedni indultak az erdőbe, hanem mikor meglátta, hogy a boszorka meggyújt egy szénakazlat, és bele akarja rángatni őt a tűzbe, akkor már kiabált!

Meghallották ezt a zsiványok, kiszedték a vénasszony kezéből az ijedtségtől félholt kisleányt, és elvitték magukkal. Alig tudták életre kelteni. Mikor végre felébredt, takaros, tiszta kis házban találta magát, a zsiványok ott álltak körülötte, nagy suttogva a szépségét dicsérték.

- Hol vagyok? - kérdezte.

- Ne félj semmit, szép leány. Itt vagy a legjobb helyen a világon. Ne félj, itt senki nem mer bántani, s ha akarod, itt is maradsz velünk.

- Maradok bizony. Otthon engem úgysem szeret senki, itt legalább gondoskodom majd rólatok.

- Azt már a világért sem, szép leányzó! Szerzünk mi, hogyha kell, cselédeket! Te a házunk ékessége leszel, hogy örüljön mindenki, aki rád néz!

Eközben meg a világszép királyné ugyancsak elunta magát. Unalmában elővette a tükröt, és megkérdezte tőle:

- Ki a legszebb a világon?

- Szép vagy, úrnőm, nagyon szép - válaszolt a tükör -, de a leányod bizony ezerszer szebb!

Hű, de mérges lett erre a szép asszony! Ment is a boszorkányhoz számon kérni, hogy miért él a leány.

- Egy kis baj történt, de csak bízd rám! - motyogta a boszorka. - Van egy tervem, nem menekül a kezemből ezúttal!

Átváltozott, és máris útnak indult daliás kereskedő képében, hogy meglelje a leányt, és elveszejtse. De biz a szíve elfacsarodott mégis, mikor meglátta. Ilyen szépet nem szülnek másikat! Azt is látta, hogy királylány módjára sétálgat a virágok közt, és gyűrűk csillognak minden ujján, s éppen abban gyönyörködik. Odament hozzá, s megcsókolta a ruhája szélét, engedelmet kért, hogy olyan gyűrűt húzhasson az ujjára, amelyik minden betegségtől megvédi. Mit sem sejtett a leány, hagyta, hogy felhúzza ujjára a gyűrűt. És amikor beért a házba, összeesett, nyomban meg is halt.

Délfelé szállingóztak haza a zsiványok, majd kővé váltak, amikor meglátták a halott leányt. A cselédeket szidták össze, miért nem vigyáztak rá eléggé. Majd meg tanakodni kezdtek, hogyan lehetne, hogy ezután is láthassák, s a végén szereztek egy üvegkoporsót neki.

A cselédség meg öltözteti sírva, s a gyűrűket egy pillanatra lehúzzák a kezéről, hát a leány mosolyogva felül, s azt mondja:

- Ejnye, de elaludtam! Olyan furcsát álmodtam, mintha meghaltam volna!

Felderül a képük! Tódulnak vissza a zsiványok is, elhajítják a gyűrűket, s olyan vidámságot rendeznek, csak úgy porzik!

Másnap megparancsolják ám a cselédeknek, hogy vigyázzanak, de jobban, mint eddig! Idegent még a közelébe sem engedhetnek, mert így lesz meg úgy lesz!

Vigyázhattak ám azok, újra előjött a banya jóképű cselédlánynak öltözve, pirosan, mert a tükör megint azt válaszolta a királynénak, amit máskor szokott:

- Szép vagy, nagyon szép, asszonyom, de a leányod ezerszer szebb tenálad!

Ezért aztán újra elzavarta a királyné, hogy most már csináljon valamit.

A cselédek meg elhitték neki, a zsiványok fogadták fel őt is, hogy örökké a lány mellett legyen.

- Megyek is, aztán máris felöltöztetem a kisasszonyunkat! - jelentette ki, s ezzel sarkon fordult.

A leány is hitte minden szavát, hagyta, hogy öltöztesse, s annak rendje-módja szerint hozzáfogott a fésüléséhez is. És mintha csak ügyetlen volna, megszúrta egy hajtűvel, ott is hagyta a hajtűt a hajában, és kiment. A királyleány meg csak egyet kiáltott, s meghalt ülve a széken.

Megijedtek a házban a cselédek, kezdtek már gyanakodni, de hiába kutakodtak az új cseléd után, az már túl járt az erdőn.

Este megjönnek a zsiványok, látják a szép leányt az üvegkoporsóban, elfacsarodik a szívük, s viszik koporsóstul a kedvenc virágai közé.

Éppen jött fel a hold, és rávilágolt az üvegkoporsóra. Olyan szép volt a halott leány benne, hogy ahhoz fogható a világon sincs!

A szomszéd ország királyfija éppen arrafelé vadászott, látja, hogy valami igen fénylik ott a virágok közt. Kíváncsi lesz, közel megy, és belenéz az üvegkoporsóba.

- Uramisten! Hogy ez micsoda szép leány!

Egyetlen pillantás elég volt arra, hogy a királyfi beleszeressen.

- Ha halott is, én elviszem magammal! És ha sikerül feltámasztanom, elveszem feleségül - sóhajtotta.

Jócskán hajnalodott már, amikor hazajutott vele a palotába. Köpenye alatt vitte fel szobájába az üvegkoporsót. Ott sírt felette reggelig, könyörgött Istenhez, hogy támassza fel, de a szép leány bizony halott maradt. Így ment ez hosszú ideig. Egyszer aztán a szomszéd, verekedős természetű király hadat üzent az apjának.

- Fiam, én már öreg vagyok, tenéked kell menned helyettem a háborúba - mondta a vén király.

Búsult is a királyfi, hogy ott kell hagyni a halott kedvesét, de hát mit volt mit tenni, elbúcsúzott mindenkitől, a koporsótól is, szóltak a kürtök, menni kellett.

Alig tűnt el a had, a három húga belopózott a bátyjuk szobájába. Feltűnt nekik, hogy mindig szomorú, s ki akarták deríteni, miért. Fel is dúltak mindent, és a függöny mögött megtalálták az üvegkoporsót. Hej, csodálkoztak a halott nagy szépségén! De csudamód nem is irtóztak tőle, kivették szépen az üvegkoporsóból, s mint egy bábuval, játszottak vele. Aztán addig fésülgették a haját, hogy a fésű beleakadt a hajtűbe, kihúzták vele, hát csodák csodája, felébredt a halott leány!

Lett nagy öröm erre a palotában, az öreg király is azt mondta, hogy ha már ilyen szerencsésen fordult ez a dolog, menyéül fogadja a szép leányt.

Megjött a királyfi is győztesen, de amikor meglátta elevennek holt kedvesét a palota lépcsőjén, nem érdekelte már a győzelem! Hívták a papot, hozták a menyasszonyi fátyolt, s még aznap olyan lakodalmat ültek mindannyian, hogy azóta sincs vége.

szerk. Dömötör Ákos
Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó
Budapest - 1985