Mesetár

Élt igen-igen messze egy kis faluba egy szegény ember meg egy szegény asszony, akiknek nem vót semmijik az égvilágon, csak a gúnyájok, ami a testyiket eltakarta, meg egy nádfedeles házok.

Búslakodott is a szegény asszony eleget, különösen ha a gazdag szomszédasszonyát látta.

- A gazdag asszony mindég mos a patakba, viszi a deszkát, a súkot, én meg, édes uram, soha semmit nem tudok mosnyi.

- Egyet se búsulj, édes feleségem, ott van az a kis cucaj, vidd be, oszt súkold ki a patakba!

Örült a szegény feleség. Nagy boldogan kapott egy deszkát, egy súkot, vitte a kis cucajt a patakba, mosta.

Ahogy visszagyött, megint sopánkodott:

- Jaj, édes uram, hova terítsem, hisz gátónk sincs!

- Van ott az ablak alatt egy nagy csipkebukor, terídd rá!

A szegény asszony ráterítette. De ahogy hidegre fordult az idő, a ködmönke odafagyott a csipkebukorra. Rángatta a szegény asszony, de nem gyött le. Ment panaszolnyi az urának.

- Jaj, édes uram, végem van, nem tudok többet mosnyi a patakba. Úgy ráfagyott a csipkebukorra a ködmönke, hogy le nem gyön az Istennek se.

- Ó, édes feleségem, egyet se búsulj! Majd kiásom a bukrot, beviszem a meleg házba, hogy felengesztelődjön. Levesszük róla a cucajt, oszt újra moshadd.

Ment is a szegény ember egy ásóé, nekilátott ásnyi a csipkebukrot. Ahogy ássa, az ásója megkoppan egy fazékba. Nézi, hogy mi az, hát egy fazék ezüstpénz vót. Õk szegények sose láttak még ezüstöt, így túrónak gondolták:

- Jaj, édes uram, mit tanáltá?

- Túró, lelkem, túró. Jaj de jó, hogy ezt tanáltam, mer úgyis megéheztem a sok ásásba.

- Jaj, én meg a rívásba!

- Főzzé belőle, édes feleségem, egy kis túróshaluskát!

Mingyár nekilátott az asszony, főzött, jó meghintette az ezüstpénzvel. De ahogy nekiláttak az evésnek, csak félretaszigálták a tálba, mer kemény vót.

Egy juhász ment arra, hogy kér tőlek vizet. Benéz a kisablakon, hát mit lát: egy tálba rengeteg ezüstpénzt.

- Ennek a fele se tréfa, bemenek.

Beköszön.

- Adjon Isten!

- Adjon Isten, juhász uram, magának is!

- Azér gyöttem, hogy maradt-e egy kis eleségük ebédrő, mer olyan éhes vagyok.

- Jaj, maradt bijony, lelkem - felelte a szegény asszony -, igaz, hogy jobbadon túró, mer a haluskáját csak meg birtuk rágnyi, de a túrója kemény lett.

- Adja ide, édes mamám, megeszem én a vasat is!

A szegény asszony mingyár kikaparta neki.

- Öntse bele a tarisznyámba, inkább megeszem otthon. Ahogy bekötte a juhász a tarisznya száját, elbúcsúzott.

- No, hallja-e, mamám, hónap gyöjjönek ki az akóba, kapnak egy jó kis birkát a jószívűségükér.

- Jó van, jó van, de biztos lesz?

- Biztos, ha mondom. gyöjjenek ki!

Ment a juhász nagy boldogan hazafelé, a sok ezüstpénz csakúgy csengett a tarisznyájába.

- Hogyne adnék egy birkát ennyi pénzér! - gondolta.

A szegény ember meg a szegény asszony ajjig várta, hogy reggel legyen.

- Gyerünk csak gyorsan a birkaé, míg meg nem gondolja magát a juhász, mer egy kis túróé egy birkát, nem bolondság a!

- Bijony, asszony, csak gyerünk!

Ahogy odaértek, éppen hajtott kifelé az akolbó a juhász.

- No, gyöttünk a birkaé.

- Jó van, mamám, válasszonak! Amelyiket választják, az a magoké.

Az asszony mingyár:

- Az a szép kis kövér, az kell, az kell!

Megfogta a juhász, odaadta nekik.

- Vigye, mamám, vigyék!

Mikor hazaértek vele, így a szegény ember:

- Ólónk sincs, mit kezdjőnk vele? Legjobb lesz, ha levágom!

- Há öljed, uram!

Megölték a birkát, lenyúzták, kivették a belit. Az asszony a kemencébe befűtött. Egy nagy tepsibe meg is sütték. Mikor szép pirosra megsült, kitették az asztalra. Egy rozskenyeret meg mellé, hogy esznek.

Azt mondja az asszony:

- Hallod-e, édes uram, mégse úgy van a, hogy csak eszőnk. Gyön az este, a tüzelőnk meg mind elfogyott a birkasütésvel, egy darab fánk nem maradt. Gyerőnk csak előbb az erdőre, majd ha visszagyöttőnk, megesszük a birkát.

Ment is az erdőre a szegény ember meg a szegény asszony. Hát az erdő széjin kivel tanálkoztak össze, mint egy szabadságos katonával.

- Adjon Isten, mamám!

- Adjon Isten, vitéz uram!

- Messze van-e még a falu?

- Á, dehogy, lelkem, itt van mingyár. Mér megy be a faluba?

- Ére visz az utam.

- De tudja-e, be ne menjen nálónk!

- Ó, hát hogy mennék, azt se tudom, hol laknak.

- Nem? Innen is látnyi a házónkot, nézze csak, az a nádfedeles!

- Jó van, oda én nem menek, hadd legyék, nem menek én oda.

- De tudja-e, könnyen bemehetne, mer a ház mellett egy rossz fazék alatt van a kúcsunk, odatettük.

- Nem menek, nem.

- Ne is menjen, mer éppen most sütöttünk meg egy szép birkát, nem magának szántuk azt.

- Dehogy menek, dehogy menek.

Erre elbúcsúztak.

A katona egyenesen a ház felé tartott. A fazék alól kivette a kúcsot, odabe meg nekilátott a birkának. Igen-igen éhes vót a katona, maradt is meg nem is a birkábó. Ami megmaradt, azt becsúsztatta a hátyijába. Csak a csontokat hagyta az asztalon.

Egyszer gyön a kis gyútósfával a két öreg. Örültek előre, hogy má esznek, de csak kenyérhajat, csontot, mit láttak az asztalon.

- Jaj, édes uram, hova lett a sültbirka?

- Hová? Hát nem látod, hogy teji van légyvel? Megették a legyek.

- Azok lehettek, azok. Hogy mennyi begyött rá, oszt mind megették. De ne hagyjuk annyiba, édes uram, eredj el a bíróho, tegyen igazságot!

Elment a szegény ember a bíróho.

- Nagy baj van, bíró úr, tegyen igazságot! Míg faé vótunk az asszonyval az erdőn, aggyig a legyek mind megették a húst otthon, csak a csontját hagyták.

- Hát igaz, igaz, ezér igazságot kell tennem! Ide figyeljen, jó ember, ezentúl ahol éri, ott pusztítsa a legyeket!

Pont akkor a bírónak a homlokára szállott egy légy. A szegény ember ezt meglátta. Úgy odasuhintott a kampósbotjával a bíró homlokára, hogy az menten szörnyethalt.

A szegény ember jajveszékelve szaladt hazafelé.

- Jaj, édes feleségem, nagy baj történt. Azt mondta a bíró, hogy verjem, pusztítsam a legyet, ahol érem. Egy éppen akkor szállt a homlokára, hát odaüttem, hogy meghalt a bíró is. Most mi legyünk?

- Jaj, édes uram, hát mi legyünk? Ebből nagy baj lesz! Hát mőre menjünk, hisz öregek vagyunk.

- Megmondjuk az igazat.

Gyöttek is hozzájok nemsokára a csendőrök, minden, hogy agyonütte a bírót az ember.

- Nem üttem én agyon, csendér uram, tessék elhinnyi. Õ mondta, hogy ahol érem a legyet, ott pusztíjjam. Tehetek én róla, hogy pont a homlokára szállott egy? Má - mondom - az elsőt se ugrajtom el, azt is agyonütöm. Úgy odaüttem a botomval, hogy meghalt a bíró is. Nem tehetek róla, tessék elhinnyi, csendér uram!

Megúszta a szegény ember a bűntetést, mer látták a csendőrök, hogy egy kerekvel kevesebb van neki.

Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek - Akadémia Kiadó
Budapest - 1990