Mesetár

Volt egyszer egy király. Elhatározta magában, hogy megnősül. Fiatal volt, került is neki feleség, gyönyörű szép s igen okos.

Mikor elmúlott a lakodalmuk, kimentek megnézni a gazdaságot meg a hegyeket. Puskát is vitt magával a király, és ahogy ilyen-olyan kismadarak leszálltak a fára, mind lelődözte őket. A felesége nem szólt egy szót sem, de nem is dicsérte, így hát bosszús lett a király.

- Miért nem dicsérsz, hogy mind eltaláltam?

- De hiszen semmi ez, édes uram, gyakorlat teszi mesterré az embert!

Erre már a király nagyon megsértődött, nem szólt többet a feleségéhez, el is akarta küldeni a háztól. Jól van, azt mondja a királyné, őneki csak egy kérése van, hogy a tehenet az istállóból adják neki. Menjen, vigye a tehenet, vigyen, amit akar, csak tűnjön el, mert őneki ilyen asszony nem kell, dühöngött a király. Az asszony meg fogta a tehén kötelét, és elindult vele.

Nem messze, ugyancsak a király birtokán lévő hegyek közt egy sziklaodúban kovártélyt is ütött a tehénnel. A tehén meg hasas volt, és amikor megellett, a királyné minden reggel a nyakába vette a kisborjút, felvitte a hegy tetejére, meg visszahozta a sziklaodúhoz. És mindennap bírta a borjút, még egyéves korában is.

Majd mikor a másik évben a király vadászatot rendezett a birtokán - sok veszedelmes vad is volt ott -, látnak valamit a vadászok a hegyoldalban. Mintha borjú volna, de két lábon megy! Nem tudták kinézni, mi az, nem sejtették, hogy az asszony cipeli a borjút.

- Nahát, miféle szörnyeteg! Menjünk már arra!

De hogy odaértek, nem volt ott semmi, csak valami asszony lábnyoma. Elindultak rajta, és meglelték a sziklaodút. Kiszólt egy nő a sziklaodúból, hogy nem mehet ki, mert nincsen ruha rajta. Beadtak hát egy kabátot neki, hogy kijöhessen, s kiszedték belőle, hogy az ő nyakában látták a borjút az imént.

A hercegek, bárók, grófok tanakodni kezdtek, hogy az nem létezik, a borjú egyévesnél is idősebb, ember azt el nem bírja.

- Csakhogy én, amióta az anyja megellette, hozom-viszem a hegy tetejére s vissza. Gyakorlat teszi mesterré az embert!

Erről a király azonnal ráismert, odaszaladt, ölelte, hogy ez senki más, mint az ő felesége! Szól a tehénnek, hát az is engedelmesen jön ki a hangjára!

Vége is lett a vadászatnak menten, rendelte a király a hintót, borjastul tehenestül vitte haza az ő okos, szép asszonyát, s még máig is együtt élnek boldogságban, ha közben meg nem haltak.

szerk. Dömötör Ákos
Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó
Budapest - 1985