Mesetár

Hát akkor Ihók elvette a Bohókot. Hát ugye ők összeházasodtak. No oszt akkor ugye meghítták őköt vendégségbe mán a jánynak a szüleihő. Hát oszt mondja, nagyon nagy ehető vót a legény, hát mondja neki a felesége:

-De osztén anyáméktól nehogy fölegyél mindent -aszongya-, ha majd rálépek a lábodra, akkor hadd abba!

No, majd alig hogy odaértek, ugye megtálalt az anyjok nekik:

- No egyetek, édes gyerekeim, főztem nektek jó ebédet!

Hát a kutya meg ráfeküdt ugye az embernek, ráfeküdt Mihóknak a lábára. Jaj, abbahadta az evést. Hát egyre mondja a felesége is:

-Egyél, egyél!

Nem mert enni, ugye, mert rá vót parancsolva, hogy ne egyen. Nem ett, nagyon éhes vót. Lefeküdtek este, aszongya:

- Jaj, te asszony, nem hadtál engemet enni, majd meghalok éhen!

- Há mér nem ettél?

- Hát ráléptél a lábamra.

- Én nem léptem rá!

- Nem?

- Jaj te, akkor a kutya feküdt rája! No mindegy, ide hallgassál: maradt a mákos rétesbül - aszongya - a padkán, menjél, oszt akkor edd meg, egyél! Hát megy az ember az ember ugye, Mihók, hát aszongya:

-Te asszony, nem tudom, ez a rétes elromolt-e - aszongya -. de ez szőrös - aszongya -, alig megy le a torkomon!

-Jaj, te ember, hát ott kismacskák vótak! Nem azokat etted meg? Nézi: hát megette a macskát, a kismacskákot, lenyeldeste üköt – nagyon éhes vót. Jaj, utána oszt, akkor:

-Jaj, jaj, nagy baj van - aszongya -, jaj, asszony, a hasamot csikarja. Nagyon fáj a hasam!

- Te - aszongya -, menjél - aszongya -, ott van a moslékos dézsa, kuporogjál föléje!

- Hát mikor odakuporog...

- Jaj, asszony - aszongya -, ráragadt a faromra, ráragadt a faromra a dézsa! - A dézsa nem ragadhatott rád! Jaj, jaj, te a mézesdebenbe eresztettél bele! - aszongya. - Jaj, szedjük a sátorfát. gyerünk innen világnak! Mert - aszongya - reggel fölkelnek, oszt íllyen nagy bajt csínálnyi. A kismacskákat majd keresik, hogy hol vannak. Meg a mézesdebenbe is beleengedtél! Szaladt az egyik elől, siettek, hogy majd megmenekülnek, szalad az asszony elől, az embernek meg mondja:

- Az ajtót meg csukd be!

Hát az meg aszidte, hogy: vedd le. Levette az ajtót, cipelte az ajtót.

- Jaj - aszongya -, jaj, már nem bírom az ajtót!

- Nem bírod? Hát micsodát, mér vetted le az ajtót?

- Te mondtad!

- Én csak aszondtam, hogy tedd be az ajtót. Jaj, te meg levetted! Hát mán ha hoztad, hát hozzad!

Hát ahogy mennek az erdőbe, egyszer nagy zsivalyt hallanak. Zajongnak.

- Jaj, jaj, gyünnek - aszongya - a zsiványok! Hamar gyorsan menjünk föl a fára!

Fölmentek a fára, a zsiványok meg elkezdtek otten főzni, a kását keverték itten-e. Hát aszongya az asszony:

- Jaj, mán én bepisilek tisztára! Aszongya:

- Júj, nem szabad - aszongya -, mit gondolsz, mi lesz itt! Az asszony csak bepisilt.

- Jaj - mondják a zsiványok -, milyen jó a Jóisten - aszongya -, már zsírozza nekünk a kásánkat-e!

Akkor az ember:

- Jaj, jaj, nekem már megint csavargassa a hasamat, már én megint, jaj, nekem vécézni köll, jaj, jaj, jaj!

Hát leengedett, letolta a gatyáját az ember, leengedte. Hát mondják a zsiványok

-Milyen jó-aszongya- a Jóisten, mámé kolbászt is küldött a kásába-e! Hát ugye akkor oszt:

-Jaj, mán nem birom az ajtót tartani, mán nem birom!

-Le ne engedd, vége az életünknek!

Hát csak leengedte az ajtót. Akkor ugye az ajtó leesett, a zsiványokat agyoncsapta. De egyik oszt az elszaladt, az oszt ahogy szaladt-szaladt világnak, az egyik csak a nyelvit elharapta, hát oszt visszanézett, ugyi látta: ott ember van a fán; ezt kajabálra:

- Ember lót, ember lót! - ugye hogy ember vót, ember vót. - Ember lót! De hát az elszaladt a világnak, nem ment oszten vissza többet. Mer mán elharapta oszt a nyelvit. Hát ez eddig vót. mese vót.

Magyar Zoltán
A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó
Budapest - 2004