Mesetár

 Egyszer, mikor Jézus Szent Péterrel a Földön utazott, azt mondja Péter:

- Hej be szeretnék Isten lenni, majd másként kormányoznám én ezt a világot!

Mondotta Jézus szelíden:

- Bolondot beszélsz, Péter, bízd csak az Istenre a világot, egyedül ő tudja azt elkormányozni.

- De így, de úgy - mondja Péter -, majd megmutatnám én, csak egy napig lehetnék Isten.

- Hát jól van - mondotta Jézus -, teljék kedved, légy egy napig Isten.

Még jóformán ki sem mondotta ezt Jézus, aranyos karosszék szállott le az égből.

- Ülj bele, Péter, s kormányozd a világot!

Beleül Péter az aranyos székbe, s hát abban a pillanatban jön egy szegény asszony, hajtja a

borjas tehenét a legelőre. A tehén a borjúval elkezdett legelészni, a szegény asszony pedig

megfordult, s ment hazafelé. Rászól Péter az asszonyra:

- Hé, asszony, hát te nem maradsz itt? Ki őrzi a tehenedet?

- Majd őrzi a jó Isten - felelte az asszony -, van otthon elég gyermekem, akit őrizzek.

Azzal az asszony elmegy, a tehén a borjával ott marad a legelőn. Mondja Jézus:

- Péter, te vagy az Isten, tenéked kell őrizned a tehenet s a borját - s ahogy Jézus ezt mondta,

egy karikás ostor csavarodott Szent Péter nyaka körül. Rekkenő meleg volt, csípték a legyek a

borjat, egyszerre csak, uccu neki, fölcsapja a farkát, szalad árkon-bokron keresztül, s utána a

tehén, de Szent Péter is kiugrik az aranyos székből, szalad a tehén után, nagyot rittyent a

karikás ostorával, s kiabál:

- Hó, hahó, megállj, hó! De bizony sem a tehén, sem a borjú meg nem állott. Csurgott a

verejték Szent Péterről, s jó este lett, mire visszaterelte a tehenet a borjával.

- Látod, látod, Péter - mondotta Jézus -, az egész világot akartad kormányozni, s még egy

tehenet sem tudtál megőrizni... Telt-múlt az idő. Szent Péter, úgy látszik, elfelejtette ezt az

esetet, s megint mondja Jézus Krisztusnak:

- Haj, de szeretnék Isten lenni!

- Ugyan, miért, Péter?

- S te még kérded azt, Uram! Segítenék az özvegyeken, az árvákon, a jókat megjutalmaznám,

a gonoszokat megbüntetném. Hiszen ha Isten lennék, megmutatnám, hogy nem lenne több

rossz ember a világon. Jézus nem szólt semmit, hadd beszéljen Péter. Amint továbbmennek,

Jézus egy fának az ágán méhrajt pillant meg.

- Eredj, Péter - mondja Jézus -, koppintsd meg azt az ágat, üsd a rajt a kalapodba, hátha

hasznát vesszük. Odamegy Péter a fához, megkoppintja az ágat, de a rajnak csak egy része

esett a kalapjába, a más része a kezefejére hullott. A méhek egy ideig szépen megmaradtak a

Péter keze fején, de egyszerre csak egyik megszúrja a fullánkjával, Péter nagy mérgesen

ledobja a kalapját, s a többi méhet is lerázza a keze fejéről. Kérdi Jézus:

- Mi lelt, Péter?

- Jaj, egy gonosz méh megszúrta a kezemet, úgy fáj! - mondotta Péter.

- Hát azért nem kellett volna ledobni az egészet, büntesd meg azt, amelyik megszúrt.

- Hiszen ha én tudnám, melyik szúrt meg - mondta Péter nagy haraggal.

- Látod, Péter, látod - mondotta Jézus -, mégsem lenne jó, ha te Isten volnál: az emberekkel

éppen úgy cselekednél, mint ezekkel a méhekkel. Ha egy megbántana, bosszút állanál a

többin is. Csak bízd Istenre a világot, Péter. Mondotta Péter szelíden, meghunyászkodva:

- Igazad van, Uram, többet nem kívánom, hogy Isten legyek.