Mesetár

 

messze volt egy szegény tót ember, s annak három fia. Azt mondja egyszer az öreg tót a

 

fiainak:

 

- Na, fiaim, eleget éheztetek már itthon, menjetek országot-világot látni, de el ne kerüljétek

 

Magyarországot, mert ott kolbászból fonják a kertet. Ott van csak jó dolga a szegény tót

 

legénynek. Elindult a három legény, de velük ment az apjuk is. Kivezette őket egy magas

 

hegynek a tetejére, onnét megmutatta nekik Szép Magyarországot.

 

- Lássátok, ez az az ország, ahol kolbászból fonják a kertet. Ott elbúcsúzott tőlük,

 

visszafordult a falujába, a fiúk pedig le a hegyen, neki Magyarországnak. Hanem, hogy

 

szavamat össze ne keverjem, az apjuk erősen a lelkükre kötötte, hogy elébb valahol

 

állapodjanak meg, s tanuljanak meg jól magyarul, mert különben felkopik az álluk. Mennek,

 

mendegélnek a fiúk hegyeken-völgyeken által, s találkoznak egy emberrel. Kérdi az ember:

 

- Hová, merre fiúk? Mondják a fiúk:

 

- Megyünk magyarul tanulni.

 

- No, akkor ne is menjetek tovább, álljatok be hozzám. Nálam három nap egy esztendő, s

 

azalatt megtanítlak én titeket magyarul. Ott maradnak a fiúk, kitelik az esztendő. De ugyan

 

keveset tanultak. A legidősebb nem tudott egyebet ennél a két szónál:

 

- Mi hárman. A középső csak ennyit tudott:

 

- Egy sajtért. A harmadik csak annyit tudott:

 

- Az az igazság. Hát mindegy, amennyit tudtak, annyit tudtak: mentek tovább. A falutól nem

 

messze volt egy erdő, bemennek abba, s hát mit látnak! Ott fekszik az út közepén a gazdájuk.

 

A szeme be volt hunyva, meg volt halva. Nézik, nézik a legények, nem tudják elgondolni,

 

hogy s mint került ide a gazdájuk ilyen hamar, hiszen amikor eljöttek tőle, még otthon volt, s

 

lám itt fekszik az úton megölve. Amint ezen tanakodnak, odajön egy zsandár, s kérdi tőlük:

 

- Hát, azt az embert ki ölte meg? Felel a legidősebb:

 

- Mi hárman.

 

- S miért öltétek meg?

 

- Egy sajtért.

 

- No, bizony, ha megöltétek, viszlek is a tömlöcbe. Mondotta a legfiatalabb:

 

- Az az igazság. Azzal csak elindítja a zsandár a három tót legényt, kíséri a város felé. De még

 

egy jó hajításnyira sem mentek, felugrik a holt ember nagy kacagással, s szalad utánuk.

 

Visszanéznek a legények, de szemük-szájuk elállott a nagy csudálkozástól, mert ördög volt

 

az, igazi ördög, nem ember, aki utánuk szaladott. Csak most tudták meg, hogy ördögnél

 

laktak. A zsandár egyszeriben eleresztette a fiúkat, az ördög is elszelelt nagy kacagva, s aztán

 

meg sem állottak a fiúk, míg Magyarország kellős közepébe nem értek. Ott egy helyen, ahol

 

éppen kolbászból fonták a kertet, megállottak, onnét többé el sem mozdultak. Ha a kolbász

 

még el nem fogyott, még ma is ott vannak. Aki nem hiszi, járjon utána.