Mesetár

Egyszer a ravaszdi róka tyúkot lopott. Szaladt, szaladt szájában a tyúkkal, hogy meg ne fogják.

 Nemsokára ráesteledett. Egy kunyhót látott a közelben, bekopogott, köszöntötte a háziakat:

- Jó estét, jó emberek!

- Adjon isten jó egészséget!

- Engedjék meg, hogy itt háljak.

- Igen kicsiny a házunk, drága róka koma, nem tudunk neked fekvőhelyet adni.

- Nem baj, majd meghúzódom a lóca alatt, betakarózom a farkammal, egy éjszaka csak megleszek valahogy.

- Hát nem bánom, maradj - szólt a gazda.

- De van egy tyúkocskám is, hova tehetném éjszakára?

- Ereszd a kemence alá.

A ravaszdi róka úgy is tett. Éjjel aztán szép csendben felkelt, megette a tyúkot, eltakarította a tollát.

Másnap már korán reggel talpon volt, megmosta bundáját, és jó reggelt kívánt a gazdának.

- Jaj, hol van a tyúkocskám?

- A kemence alatt.

- Kerestem már ott, de nem lelem.

Leült a róka, és sírva fakadt.

- Ez az egy tyúkocska volt minden vagyonom, és azt is elvesztettem. Adj helyette, jó gazda, egy kacsát!

Mit tehetett a gazda, odaadta az egyik kacsáját.

Ravaszdi tarisznyájába tette a kacsát, és tovább folytatta útját.

Futott, futott, de megint rászállott az éjszaka. Bezörgetett egy házba, illedelmesen köszöntötte a gazdát:

- Jó estét, jó emberek!

- Adjon isten jó egészséget!

- Nem kaphatnék éjjeli szállást?

- Igen szűken vagyunk, kicsi a házunk, róka koma, nem lesz hol hálnod.

- Nem baj, meghúzom magam a lóca alatt, betakarózom a farkammal, úgy alszom majd.

- No, hát akkor maradj.

- Hanem a kacsámat hová tegyem?

- Tedd az ólba a libák közé.

A róka úgy is cselekedett. Éjszaka megint felkelt, csöndben megette a kacsát, eltakarította a tollat.

Másnap reggel jókor ébredt, szép tisztára mosakodott, jó reggelt kívánt a gazdának, és megkérdezte:

- Hová lett a kacsám?

Benéztek az ólba – hát látják, hogy nincs ott. Így szól a gazda:

- Bizonyára kiengedték a ludakkal együtt.

Sírva fakadt a róka.

- Ez az egy kacsa volt az egész vagyonom, azt is ellopták. Fizesd meg a káromat, gazda, adj helyette egy libát.

Mit tehetett a gazda, odaadta az egyik libáját. Róka koma tarisznyába tette a libát, és folytatta útját.

Megy, mendegél... Ismét ráköszöntött az éjszaka. Meglátott egy házikót, belépett, és így szólt:

- Jó estét, jó emberek! Engedjék meg, hogy itt töltsem az éjszakát.

- Nem tehetjük, róka koma; igen kicsiny a házunk, magunk is alig férünk el.

- Nem baj az, bebújok a lóca alá, a farkammal takarózom, úgy hálok az éjjel.

- Hát nem bánjuk, maradj.

- Hanem a libácskámat hová tegyem?

- Tedd be az akolba a bárányok közé.

A róka úgy is tett. Éjjel aztán csendesen felkelt, kiosont az udvarra, megette a ludat, elsöpörte a tollakat.

Másnap jókor ébredt, megmosakodott, jó reggelt kívánt a gazdának, és megkérdezte:

- Hát a ludacskám hová lett?

Megnézték az akolban, nem találták. Ekkor így szólt a róka a gazdához:

- Sok helyen jártam már, de ilyesmi még nem történt velem, hogy meglopjanak!

- Bizonyára agyontaposták a bárányok - válaszolt a gazda.

- Akárhogy van, akármint van, de adj a ludamért egy bárányt.

Mit tehetett a gazda, odaadta egyik bárányát.

A róka betette a bárányt a tarisznyájába, és folytatta útját.

Ment, mendegélt, útközben megint ráesteledett. Belépett az egyik házikóba, kérte, hogy adjanak neki éjjeli szállást.

- Engedjék meg, jó emberek, hogy itt töltsem az éjszakát!

- Nem tehetjük, róka koma, igen kicsi a házunk, magunk is szűken vagyunk.

- Nem baj, majd meghúzódom a lóca alatt, betakarózom a farkammal, megleszek valahogy.

- Nem bánjuk, hát maradj.

- De hová tegyem a báránykámat?

- Engedd be a kertbe.

A róka úgy is tett. Éjjel pedig szép csendben kiosont a kertbe, és megette a bárányt.

Másnap már korán fent volt, megmosakodott, jó reggelt kívánt a gazdának, és ezt kérdezte:

- Hová lett az én báránykám?

Aztán leült, és keserves sírásba fogott.

- Sok helyen jártam már, de ilyesmi még nem történt velem, hogy az egyetlen jószágomat is ellopják.

- A menyem engedte ki az ökröket a legelőre, bizonyára a bárányt is kiengedte velük együtt - válaszolt a gazda.

A róka meg így szólt:

- Hát már volt, ahogy volt, de add nekem a menyedet a bárány helyett!

Sírt az após, sírt az anyós, sírt a fiú, sírtak a gyerekek.

A róka pedig fogta a menyecskét, és bekötötte egy zsákba. De még mielőtt útnak indult volna, kiment az udvarra. Addig a fiú hamarosan kioldotta a zsákot, kiengedte a feleségét, és egy kutyát tett a helyére.

Visszajött a róka, már bele sem nézett a zsákba, a vállára vetette, és útnak indult. Vidáman ballagott, és ezt mondogatta magában:

- Tyúkocskáért kacsácskát, kacsácskáért libácskát, libácskáért báránykát, báránykáért menyecskét!

Megrázza örömében a zsákot, a kutya meg: ,,Hrrr!"

- Tyű, de dühös menyecske - mondja a róka -, hadd nézzem csak meg!

Leült, és kibontotta a zsákot. Alig oldotta ki a zsineget, kiugrott belőle a kutya. Megrémült a róka, futásnak eredt, a kutya meg utána, egészen az erdőbe. . . Már majdnem utolérte. De mégsem sikerült megfognia, mert a róka beugrott egy rókalyukba. Ült, üldögélt a rókalyukban, a kutya meg a rókalyuk felett, mert nem tudott utána mászni.

A róka kérdezgetni kezdi a fülét:

- Fülecském, fülecském, ugyan mit gondoltál, amikor az átkozott eb elől futottunk?

- Arra gondoltam, jó gazdám, hogy az a csúnya kutya nehogy utolérjen, és ne tépje szét aranyos bundádat.

- Köszönöm, drága kicsi fülecském, aranyos fülbevalót veszek majd neked érte.

Aztán a szemét kérdezte:

- Hát te mire gondoltál, drága szemecském, amikor az átkozott kutya elől futottunk?

- Néztem jobbra-balra, hogy utol ne érjen a kutya, és ne tépje össze aranyos bundádat.

- Köszönöm, szemecském, veszek neked érte arany szemüveget.

Aztán a lábait kérdezte:

- Lábacskáim, lábacskáim, ugyan mit gondoltatok, amikor az átkozott kutya elől futottatok?

- Azt gondoltuk, kedves gazdánk: fussunk gyorsan, hogy a kutya nehogy utolérjen, és összetépje aranyos bundádat.

- Köszönöm, lábacskáim, veszek nektek érte piros cipellőket ezüstpatkóval.

- Hát te mit gondoltál, csúnya, bozontos farkam, amikor a kutya elől menekültünk?

A farok igen megharagudott, amiért a róka csúnyának nevezte. Így válaszolt:

- Arra gondoltam: a lábad közé akadok, hogy felbukjál, utolérjen a kutya, és lenyúzza az aranyos bundádat.

Igen mérges lett a róka a farkán, és kidugta a lyukon.

- Nesze, kutya, itt a farkam, harapj le belőle, amennyit akarsz!

Le is harapta a kutya a róka farkát tőből.

Ezután a róka elment a nyulak közé. A nyulaknak abban az időben még hosszú farkuk volt. Meglátták, hogy a rókának hiányzik a farka, nevetni kezdtek rajta. Azt mondta a róka:

- Nem baj az, de most annál jobban tudok körtáncot járni.

- Hogyan?

- Megtanítlak benneteket is, csak ahhoz össze kell kötnöm a farkatokat.

- Hát kösd össze!

Összekötözte a róka a nyulak farkát, aztán felfutott egy dombra, és ezt kiáltotta:

- Meneküljetek, mert jön a farkas!

Nagyot ugrottak a nyulak, ki erre, ki arra, a farkuk meg leszakadt.

Amikor aztán látták, hogy nincs veszély, ismét egybegyűltek, mindegyik farok nélkül. Kérdezgették egymástól:

- Veled is a róka bánt el?

- Az bizony.

- Látod, én is ott voltam!

Tanácskozni kezdtek, hogyan fizethetnék vissza a rókának a kölcsönt.

A róka meg kihallgatta beszédüket, látta, hogy ebből baj lesz, elfutott az erdőből, azóta hírét sem hallották.