Mesetár

 Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy

király, annak három fia meg három lánya. A legkisebb fiút Vas Lacinak hívták, mert az olyan

erős volt, mint maga a vas. No, nemcsak erős volt Vas Laci, de csintalan is: hét ördög lakott

benne. Egyszer, amikor az iskolából jött hazafelé, nekiszaladt egy öregasszonynak, aki a feje

tetején egy kosár tojást vitt. Leütötte a fejéről a kosarat, s a tojás mind összetört. Azt mondta

az öregasszony:

- No, te fiú, én neked rosszért jót kívánok. Azt kívánom, hogy amit legelébb kívánsz, azonnal

teljesedjék. Vas Laci nagyot kacagott, amint szaladt hazafelé, és azt gondolta magában:

"Ejnye, de bolond asszony ez, még jót kíván nekem, mikor a tojását mind összetörtem. No,

csak hazamenjek, mindjárt valami jót kívánok!" Hazamegy a fiú, hát a nénjei éppen

labdáznak. Közéjük áll ő is, de a királykisasszonyok összeegyeztek, hogy mind csak Lacit

üssék, legalább így visszafizetik neki a kölcsönt, mert őket is sokat bosszantotta a

csintalanságával. Hej, megmérgelődött Laci, mikor látta, hogy mind csak őt püfölik a

labdával, s nagy mérgében odakiáltott a leányoknak:

- Ó, hogy a föld nyeljen el benneteket! Abban a pillanatban megnyílt a föld, eltűnt a három

királykisasszony. Nagy volt a szomorúság a király udvarában. Keresték a

királykisasszonyokat mindenfelé, az egész világon, de sehol sem találták, nem is tudták, hogy

merre keressék, mert Vas Laci egy szóval sem mondta, hogy a nénjeit a föld nyelte el. Utánuk

ment a legidősebb királyfi, utánuk a középső királyfi, de eltelt egy esztendő, eltelt kettő,

három, még több is, a királyfik még vissza sem kerültek, valahol elpusztultak bizonyosan.

Aközben Vas Laci felcseperedett, nagy, erős legény lett belőle, s mondta a királynak:

- Édesapám, elmegyek én is a nénéim után, úgyis én vagyok az oka a szerencsétlenségüknek.

- No, bizony, ha te vagy - mondotta a király -, indulj, s addig ne kerülj a szemem elé, míg a

nénéidet meg nem találod s vissza nem hozod. Elindult Vas Laci, ment, mendegélt hetedhét

ország ellen, hegyeken-völgyeken által, s mikor már hét nap s hét éjjel folyton ment, beért egy

rengeteg erdőbe. Amint megy az erdőn keresztül, látja, hogy egy öregasszony éppen a hátára

akar emelni egy csomó száraz ágat, próbálja kétszer is, háromszor is, de nem tudja felemelni.

Odamegy Vas Laci, s az öregasszonynak szépen a hátára emeli az ágakat. Mondja az

öregasszony:

- Köszönöm, Vas Laci, hogy segítettél nekem, jóért jóval fizetek. Tudom én, hogy miben jársz

te. A három nénédet keresed, akiket a föld nyelt el. De ne búsulj, ha te segítettél rajtam, én is

segítek terajtad. Azzal az öregasszony csak rátoppintott a földre, a föld egyszeriben megnyílt,

kipattant belőle egy nagy vasláda. Mondta az öregasszony:

- Csak bújj belé bátran ebbe a ládába! Ez levisz téged a föld alá, s ott megtalálod a legidősebb

nénédet s a másik kettőt is. Belefeküdt Vas Laci a ládába, a láda pedig ment lefelé, hét nap,

hét éjjel folyton-folyvást mehetett, aztán leért az alvilágba, s fölpattant a födele. Hát istenem,

egy ezüstvár volt ott egy hajításnyira tőle, az ezüstvár előtt egy folyó, de a folyón keresztül

beretvából volt verve a híd, s azok a beretvák úgy táncoltak, ugráltak, hogy azon halandó

ember által nem mehetett. Elszomorodott Vas Laci, nagyot sóhajtott:

- Ide eljöheték, de ezen a hídon soha, míg ez a világ, keresztül nem mehetek! Mert úgy

tudjátok meg, hogy a hídnak a túlsó vége éppen az ezüstvár kapujáig nyúlt, s másként a várba

nem lehetett bekerülni. Megszólalt a láda:

- Ne búsulj, Vas Laci, én a víz alatt szépen általviszlek, a várba is beviszlek, a többi aztán a te

gondod. Bebújt Vas Laci a ládába, a láda meg szépen általúszott a víz alatt, bevitte Lacit a

várba, aztán szépen visszaúszott, otthagyta Lacit a várban. Meglátja Lacit a nénje, összecsapja

a kezét, elébe szalad:

- Jaj, lelkem, öcsém, hogy jöttél ide! Vége az életednek. Nem tudod, hogy a hétfejű sárkányé

ez a vár, s ha hazajő, megöl téged?

- Ne félj semmit - mondotta Vas Laci -, csak adj nekem egy kardot, a többit bízd reám.

Bementek a fegyveres szobába, ott Vas Laci leakasztott egy kardot. Hát uramteremtőm, abban

a pillanatban nagyot döndül az ezüstvár. A hétfejű sárkány hajította haza a buzogányát

hetvenhét mérföldről.

- Jaj, lelkem, öcsém, mindjárt itt lesz a sárkány, készülj a halálra!

- Ne félj, néném, ne félj! Jött is a sárkány rettentő nagy haraggal.

- Hát te mit akarsz itt?!

- Meg akarok veled küzdeni életre-halálra - mondotta Vas Laci.

- Ó, nem küzdök én meg akárki fiával! Elébb hadd látom, mit tudsz!

Kivett az asztalfiából egy kőkenyeret meg egy vasbicskát, s azzal leszelt egy karéj kenyeret.

- No, lássuk, mit tudsz te? Vas Laci fogta a kenyeret, s a vasbicskával kettészelte.

- No, most megküzdhetünk - mondotta a sárkány -, látom, hogy hozzám való vagy. Gyere

velem a vascsűrbe. Lemennek a vascsűrbe, birokra kelnek. A hétfejű sárkány felkapja Vas

Lacit, s térdig vágja a vasba. Nosza, kiugrik Vas Laci, felkapja a hétfejű sárkányt, jól

megkerengeti a levegőben, azzal úgy levágja, hogy derékig süppedett a vasba. De kiugrik a

hétfejű sárkány is, s levágja Vas Lacit, hogy mellig süppedt a vasba. Nekirugaszkodik Vas

Laci, kiugrik a vasból, fölkapja a hétfejű sárkányt, még jobban megkerengeti a levegőben, s

úgy levágja, hogy nyakig süppedt a vasba. Akkor kirántotta a kardját, s a sárkánynak mind a

hét fejét levágta.

- No, édes néném - mondotta Vas Laci -, most már gyere velem, mehetünk.

- Jaj, dehogy mehetünk, dehogy mehetünk, a beretvahídon nem tudunk mi keresztülmenni, itt

kell elpusztulnunk! Gondol ide, gondol oda Vas Laci, mit is csináljon hamarjában. Ő bizony

egyet gondol, kiássa a földből a sárkány testét, lenyúzza a vastag bőrét, beteríti vele a

beretvahidat, s úgy átsétáltak, hogy még a lábukat sem vérezték meg. Hát amint

keresztülmentek a hídon, ott van az öregasszony, s mondja Vas Lacinak:

- No, fiam, ezt a nénédet szerencsésen megszabadítád. Én a vasládában fel is viszem. Te pedig

menj most az én kovács bátyámhoz, csak ide nem messze lakik. Mondd meg neki, tisztelem,

amit lehet, segítsen rajtad. Elválnak egymástól. Az öregasszony ment a királykisasszonnyal a

ládában fölfelé - ment Vas Laci is, amerre az öregasszony utasította. Megy, mendegél Laci,

megérkezik a kovácsműhelybe, de az olyan kovácsműhely volt, amilyent még ő világéletében

nem látott. Tiszta csupa acél volt a fala, a födele kívül-belül. Bemegy a műhelybe, hát a

kovács tetőtől talpig tiszta csupa acél. Köszön Laci illendőképpen, elémondja, miben jár, s mit

üzent az öregasszony.

- Jól van, fiam - mondotta a kovács -, ismerem a dolgodat, hiszen erős legény vagy, amint

látom, vasból van a tested, de megacélozlak tetőtől talpig, hogy kard ne fogja testedet.

Azzal mindjárt meg is acélozta Vas Lacit, s mondta neki:

- No most, fiam, mehetsz, állj belé ebbe az útba a műhely előtt, s ki se térj belőle. Egyenesen

az aranyvárhoz érsz, abban lakik a középső nénéd, a tizennégy fejű sárkány tartja szomorú

rabságban. Megköszöni Vas Laci a kovács jóindulatát, elbúcsúzik tőle, s meg sem áll, míg az

aranyvárhoz nem ér. Az aranyvár előtt nem volt beretvahíd, de úgy forgott egy kacsalábon,

mint a veszedelem. Hiszen foroghatott, nem forgott sokáig. Odaszökött Laci, s úgy megfogta

a kacsalábat, hogy a vár egyszeriben megállott a forgásában, a másik kezével pedig

bedöndítette a kaput, s belépett a várba. Éppen jókor érkezett, jött elébe a tizennégy fejű

sárkány.

- Hát te mit akarsz itt?! - kiáltott rá a sárkány.

- El akarom vinni a nénémet.

- Megállj, öcsém, előbb küzdjünk meg!

- Én nem bánom - mondotta Vas Laci -, küzdjünk meg - s nekigyürkőzött.

- Nem úgy, öcsém, nem úgy! Legyen belőled vaskerék, énbelőlem papiroskerék. Menjünk ki

két hegy tetejére, s úgy ütközzünk össze! Mondotta Laci:

- Csak légy te a vaskerék, én a papiroskerék, úgysem félek én tőled. Kimentek a hegy tetejére.

Vaskerék lett a tizennégy fejű sárkányból, papiroskerék Vas Laciból, gurultak lefelé, mint a

sebes szélvész, de egyszerre csak kiesett a vaskerékből egy küllő, azzal a kerék elkezdett

forogni maga körül, mint a kergeteges juh, s felfordult. Az a küllő a tizennégy fejű

sárkánynak a feje volt. Feltápászkodik a vaskerék, s mondja a papiroskeréknek:

- Nem jól van ez így. Belőlem lesz kék láng, belőled veres láng, s úgy csapjunk össze.

- Nem úgy, komám - mondotta Vas Laci -, te légy a veres láng, én a kék láng.

- Nem bánom - mondotta a sárkány -, nekem mindegy, akárhogy. Veres láng lett a sárkányból,

kék láng Vas Laciból, s úgy csaptak össze, de egyik sem bírt a másikkal. Egyszerre csak egy

holló repül el felettük, s felkiált a sárkány:

- Te holló, csöppents egy csepp vizet a kék lángba, egy fejet adok érte! Felkiáltott Vas Laci is:

- A veres lángba cseppents egyet, te holló, s én tizennégy fejet adok érte! Hát bezzeg hogy a

veres lángba cseppentett vizet a holló. Ki is aludott mindjárt, vége volt a tizennégy fejű

sárkánynak, a hollóé lett mind a tizennégy feje, Vas Laci pedig szaladott fel az aranyvárba, s

vitte a nénjét a kovácshoz. Az meg vitte az öregasszonyhoz, s az öregasszony a vasládában

szépen felvitte a középső királykisasszonyt is.Ezalatt Vas Laci ment tovább, hogy megkeresse

a harmadik nénjét is. Amint ment, mendegélt rengeteg erdőn keresztül, látja, hogy egy nagy

szénaboglya ég s a boglyában egy kicsi kígyó vergelődik. Megszólítja a kicsi kígyó Vas Lacit:

- Mentsd meg az életemet, s jótétel helyébe jót várj! Odaszalad Vas Laci, s kikapja a kicsi

kígyót az égő boglyából. Hej, istenem, hálálkodott a kicsi kígyó, s mondta Vas Lacinak:

- Megmentél a tűzhaláltól, áldjon meg az Isten, gyere velem az édesapámhoz, aki a kígyók

királya, tudom, hogy meghálálja a te jóságodat, ad neked mindent, amit csak kívánsz,

temérdek aranyat, ezüstöt. De én azt mondom neked, akármi drágát, szépet kínál az apám, el

ne fogadd tőle, csak kérjed tőle a legrosszabbik lovát, legrozsdásabb kardját s a

legszennyesebb ingét. Megérkeznek a kígyókirály palotájába, ott a kígyó-királykisasszony

elémondja, hogy mi történt. Bezzeg hogy volt becsülete Vas Lacinak, tejbe-vajba fürösztötték,

el sem akarták engedni, maradjon ott egész életére. Mondotta Vas Laci:

- Köszönöm a jóságodat, felséges királyom, de nekem mennem kell, hanem ha az Isten

megsegít, visszatérek még hozzád.

- Hát vígy magaddal az útra ezüstöt-aranyat s mindent, ami kell.

- Nem kell nekem sem arany, sem ezüst, felséges királyom, add nekem a legrosszabb lovadat,

legrozsdásabb kardodat, legszennyesebb ingedet, s az elég lesz nekem.

"No - gondolta a király - ezt bizonyosan a leányom tanácsolta neki, de jól van, nekiadom!"

Mondta Vas Lacinak:

- Mindent jobb szívvel adtam volna, fiam, de megmentetted a leányom életét, hát legyen a

tied a ló is, a kard is, az ing is. Azzal kimentek a ménesbe, kiválasztották a legrosszabb lovat.

Olyan bogos volt, olyan sánta volt, alig tudott lépni. Azután kiválasztották a legrozsdásabb

kardot s a legszennyesebb inget. A kardot mindjárt az oldalára kötötte Vas Laci, az inget

pedig felvette. Amikor elbúcsúzott, a kígyó-királykisasszony megsúgta neki:

- Hallod-e, te királyfi, jól vigyázz erre a lóra, mert táltos! Jól a kardra is, mert amíg ilyen

rozsdás, megölhetsz ezzel akárkit, de jól vigyázz az ingedre is, nehogy kimossák, mert amíg

szennyesnek marad, kard ezt az inget nem fogja. Elindult Vas Laci, s meg sem állott, míg a

gyémántvárhoz nem ért. Ott volt a legkisebb nénje, szomorú rabságban a huszonegy fejű

sárkánynál. Fölmegy Laci a gyémántvárba, s ím, elébe szalad a nénje nagy örvendezéssel.

- Jaj, lelkem, öcsém, édes öcsém, hogy találtál ide?!

De mindjárt el is szomorodott, hullott a könnye, mint a záporeső, s mondta Lacinak:

- Fordulj vissza, édes öcsém, lelkem, öcsém, mert elpusztít a huszonegy fejű sárkány. Itt

vannak a bátyáid, a füstre kötötte mind a kettőt, s úgy aszalja, téged is odaköt. Mondta Laci:

- Ne félj, néném, van nekem olyan kardom, hogy azzal megölöm a sárkányt, ha százfejű is, s

olyan ing van a mellemen, hogy kard azt nem fogja.

- Ó, édes öcsém, lelkem, öcsém, hiába a kardod, hiába az inged, a huszonegy fejű sárkányt

még meg is ölheted, de a felesége ördöngös asszony, az bizonyosan elpusztít téged. Jobb lesz,

ha szépszerivel kiváltasz minket. Mondta Laci:

- Nem bánom, megpróbálom szépszerivel. Fölmennek a palotába, ott ült aranylócán a

huszonegy fejű sárkány, mellette az ördöngös felesége. Az asszony csak ránézett Vas Lacira,

s tudta, hogy ki s mi, tudta, hogy miben jár; azt is tudta, hogy milyen kardja s milyen inge

van.

- A nénédért jöttél, úgy-e, Vas Laci? - kérdezte tőle az ördöngös asszony. Mondta Vas Laci:

- A nénémért jöttem, és a bátyáimért.

- Jól van, elviheted a nénédet is, a bátyáidat is, csak add az uramnak azt a rozsdás kardot, azt a

szennyes inget, ami a melleden van. Egy szóval sem ellenkezett Vas Laci, leoldotta a kardját,

levette a nyakáról a szennyes inget, s odaadta a sárkánynak.

Nagyot kacagott az ördöngös asszony, de még a huszonegy fejű sárkány is.

- No, te világbolondja - mondotta a sárkány -, most kezemben az életed. Mondotta Vas Laci:

- Igazad van, huszonegy fejű sárkány, világbolondja vagyok, látom, hogy vége az életemnek,

csak addig kegyelmezz életemnek, amíg elbúcsúzok a lovamtól. A sárkány megengedte jó

szívvel, s Laci kiment az udvarba, nyakába borult a lovának, s elmondta neki keserves

könnyhullatások közt, hogy mi történt.

- Szerencséd - mondta a táltos -, hogy csak a kardodat s az ingedet kérte, s én nem jutottam az

eszébe. Kérd meg a sárkányt, hogy ha összevagdalja a testedet, tegye belé egy zsákba, akassza

fel a nyereg kápájára, s én majd hazaviszlek a kígyókirályhoz, hátha az még segíthet rajtad.

Visszamegy Laci a palotába, s kérdi a sárkány:

- Na, elbúcsúztál-e a lovadtól, Vas Laci?

- Elbúcsúztam, huszonegy fejű sárkány, most már megölhetsz, miszlikbe vagdalhatod a

testemet, csak arra kérlek, tedd belé egy zsákba minden porcikámat, akaszd föl a lovamra,

hadd menjen vele világnak.

- Megteszem jó szívvel - mondotta a sárkány. Azzal csak kirántotta a rozsdás kardot, ezer

darabra vagdalta Vas Lacit, aztán minden csontját-bontját fölszedte, egy zsákba belérakta, s a

zsákot felakasztotta a ló hátára, s a ló elnyargalt, mint a szélvész, még annál is sebesebben.

Egyszer csak a kígyókirály valami nagy zúgást-búgást hall, s mondja a leányának:

- Valami nagy szerencsétlenség történhetett Vas Lacival, leányom, mert hallom, hogy jő a

táltos. Hamar szólj a legényeknek, hogy tegyenek nagy tüzet a kapu elé, hogy a tűz lángjával

hűtse le magát, mert hallom, hogy nagy haraggal vágtat hazafelé. Hirtelen nagy tüzet raknak a

kapu elé, akkorát, hogy a lángja s a füstje felcsapott a magas levegőégbe. Hát jő a táltos,

vágtat, mint a gondolat, neki a tűznek, s egy szempillantásra mind elnyeli a lángot, s attól egy

kicsit lehülepedett. Lejő a király s a királykisasszony az udvarra, kérdik a táltost:

- Mi baj, mi történt? Mondja a táltos:

- Hazahoztam Vas Lacit, miszlikbe vagdalta a huszonegy fejű sárkány. Levették a zsákot a

nyeregből, felvitték a palotába, aztán belefújt a sípjába kígyókirály, s jöttek a kígyók

mindenfelől, csak úgy nyüzsögtek az udvaron, s várták a kígyókirály parancsolatját.

- Eredjetek - parancsolta a király -, hozzatok mindenféle forrasztófüveket!

Amennyi kígyó volt, erre a szóra mind eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Elszéledtek az

erdőn-mezőn, szedték a forrasztófüveket, vitték a király udvarába. Forrasztófüvekkel a

királykisasszony Vas Lacinak a húsát, csontját megkenegette, minden porcikáját

összeforrasztotta, s hát uramteremtőm, hétszerte szebb és erősebb lett, mint volt annak előtte.

Aztán ott tartották egy hétig, kettőig, s megtanították mindenféle bűbájos mesterségre. Úgy

indult el ismét Vas Laci a gyémántudvarba. Hanem most nem ment fel a gyémántpalotába.

Volt a huszonegy fejű sárkány kertjében egy nagy halastó, odament Vas Laci, annak a partján

keresztülbucskázott, aranykacsa lett belőle, belement a tóba, s ott úszkált egész nap.

Arra megy egyszer a huszonegy fejű sárkány felesége, látja az aranykacsát, s mindjárt

gondolta, hogy az a kacsa Vas Laci lehet. Jött a huszonegy fejű sárkány is, s nézte nagy

gyönyörűséggel a kacsát.

- Jaj de szép kacsa, jaj de szép, ilyent még nem láttam! - mondotta a sárkány. - No, ennek jó

gondját viseljük. Mondotta az ördöngös asszony:

- Bizony ne viseld te annak semmiféle gondját, mert én úgy megkívántam a máját, hogy ha

nem ehetem belőle, szörnyet halok.

- Jól van - mondotta a sárkány -, hát ha megkívántad, egyél belőle - s elévette a nyilát, rálőtt a

kacsára. Rálőtt százszor is, de egyszer sem találta, mert a kacsa mindig a víz alá bukott.

- No, megállj! - kiáltott a sárkány -, ha meg nem tudlak lőni, megfoglak! Ledobta a tó partjára

a rozsdás kardját, le a ruháját s a ruhájával a szennyes inget is. Beleugrott a tóba, úszott a

kacsa után. De amint beleugrott, a kacsa kiröppent a tó partjára, általbucskázott a fején, ismét

Vas Laci lett belőle, fölkapta a kardot, felvette a szennyes inget, s mondta a sárkánynak:

- No, most gyere ki! Hát hiszen kijött a sárkány, de ha kijött, fűbe is harapott mindjárt. Az

ördöngös asszony ijedtében felült egy seprűre, s elvágtatott azon, Laci pedig ment nagy

örömmel fel a palotába, ott a füstről levette a bátyjait. Meg voltak aszalva szegények, mint a

szilva. Aztán elindult a nénjével, föltették egy szekérre a bátyjaik testét, s mentek a

kígyókirály udvarába. Fölmennek a palotába, de Vas Lacinak szeme-szája tátva maradt, mikor

a kígyókirály mellett meglátja a leányát. Nem volt az többé kígyó, hanem gyönyörűséges szép

leány, akinek egy fényes csillag ragyogott a homlokán. Na, mindjárt hoztak mindenféle

csodafüveket, megkenegették a két idősebb királyfi testét, talpra állították őket, s aztán

mentek haza a leánytestvérükkel. Csak Vas Laci maradt ott a kígyókirály udvarában. Azt

mondta:

- Megélek én itt is. Mindjárt papot hívtak, Vas Lacit s a kígyó-királykisasszonyt

összeeskették, csaptak nagy lakodalmat. Az öreg kígyókirály általadta neki egész országát s

rettentő nagy gazdagságát. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.